Hogyan jut el a fagyi az árusokig? Hát hűtőkocsival!

A legtöbben nem gondolunk bele, mekkora szerepe is van egy hűtőkocsinak a nyári melegben. Pedig nagyjából ez az egyetlen, ami megakadályozza a legtöbb élelmiszert a megromlástól a szállítás során. Ez persze a leglényegesebb a húsféléknél, tojásoknál és tejtermékek esetében, mert ezek okozhatnak komolyabb betegségeket is, hogyha nem megfelelően vannak tárolva és szállítva. Emellett persze az sem előnyös, hogyha csupán megromlanak, megsavanyodnak, hiszen senki sem szeretne olyan terméket levenni a boltok polcairól, amit utána dobhat is ki. Nyáron pedig különösen fontos a hűtőkocsi szerepe, hiszen ilyenkor még több terméket kell hűvös hőmérsékleten szállítani. Ilyenek a gyümölcsök, a zöldségek és persze a jégkrémeknek, fagylaltoknak is nagy szerep jut.

Fagylalt és hűtőkocsi bérlés?

A fagylaltokat sok helyen helyben készítik, de ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne rengeteg olyan cukrászda, étterem vagy fagyizó, amelyik éppen hogy nem egy adott készletből dolgozna. Ilyenkor pedig különösen nagy szerep jut a hűtőkocsinak, ami eljuttatja a készítős helyétől az árusítás helyéig az ízeket. De megérné-e ezeknek a cégeknek, hogy legyen saját hűtőautójuk? Persze a válasz nem, hiszen ez a munkafolyamat erősen szezonális, és így csak május közepétől, június elejétől szeptember elejéig van rá szükség. A köztes időben tizedannyi munka jutna a szállításnak, ha jutna egyáltalán. Így a hűtőkocsi fenntartása csupán extra kiadásokat jelentene a tulajdonos számára. Ilyen lenne az állandó biztosítás fizetése, a karbantartás, vizsgáztatások. És persze minden más apróság is, mint például a klíma tisztítása, az állandó ellenőrzése a rakodótér hűtőinek. Tulajdonképpen hasztalanul állna a hűvösebb évszakokban egy udvaron, hogyha ennek lenne egyáltalán lehetősége. Persze vannak olyan cégek, akik telente mirelitek árulására térnek át, ugyanakkor ha valaki nem ilyen megoldásokban gondolkozik, akkor számára tökéletes megoldásként szolgál a hűtőkocsi bérlése a vásárlás helyett.

hutokocsi-pic4

Hogyan működhet a hűtőkocsi kölcsönzése?

Igazán egyszerűen! Csupán fel kell keresni ehhez egy olyan weboldalt, amely foglalkozik gépjárművek bérlésével. Ajánlani tudom a Határautó oldalát, ahol nem csak hűtőkocsi kölcsönzése lehetséges, de emellett személygépjárműveket, teherautókat is találhatunk. Így akkor is érdemes lehet ellátogatni ide, hogyha alapvetően nem is hűtésre alkalmas szállítóeszközt keresünk, hanem csak a járművek bérléséről szeretnénk többet megtudni. Azért tudom ezt az oldalt ajánlani mindazok számára (is), akik a hűtőkocsi bérlésére adnák a fejüket, mert itt részletes leírást találhatunk az egyes járművekről. Ez azt is jelenti, hogy könnyebb lehet a döntés folyamata, hogyha tudjuk pontosan, hogy mekkora a raktér, és ki tudjuk számolni, számunkra melyik a legideálisabb választás, Képeket is találhatunk a járművekről, így nem csak számolni tudunk, de vizuális segítséget is kapunk a döntéshez. Emellett a Határautó oldalán minden járműnek saját bérlési költsége van, így pontosan tudhatja az ember, hogy mire számítson. Hogyha valaki a fagyiszállításhoz hasonlóan egy szezonális bérletet szeretne igénybe venni, akkor fel tudja keresni a vállalkozást telefonon vagy személyesen, és akár egyedi szerződés megírására is lehet lehetőség. Így pontos megállapodást fektethet le egymással a két fél, és akár még lejjebb is faraghatunk az árakból, hogyha ennek szükségét érezzük. Ha pedig minden megvolt, akkor csak egy személyre lesz szükség, aki vezetni tudja a hűtőkocsit. A személy kiléte pedig attól függ, mekkora járművet kölcsönöz az ember, így ezt mindenképpen érdemes még a bérlés előtt megtudakolni, így pedig könnyebb lesz számunkra is egy megfelelő sofőrt találni a pozícióra. A hűtőkocsi segítségével pedig az ország számos pontjára szállíthatunk könnyen és egyszerűen, ameddig csak erre szükség van.

hutokocsi-pic1

Mikor nem jó döntés a hűtőkocsi bérlése?

Olyan esetben inkább a saját jármű választását lehet ajánlani, amikor a vállalkozásnak minden egyes nap szüksége van a hűtőkocsira, és akár egész éven át így is marad ez. Ilyenkor persze nem csak mi magunk vásárolhatunk a saját vállalkozásunk kárára, de szállítmányozással foglalkozó céget is megbízhatunk a fuvarozással, amivel valószínűleg jobban jövünk ki. Persze ez is attól függ, mit, mennyit és hová szeretnénk eljuttatni, így érdemes lehet először egy ajánlatot kérni, majd megnézni, melyik megoldás lehet a nyereségesebb a számunkra néhány éven belül. Akkor is inkább ezt a megoldást válasszuk, hogyha annyira nem fontos a pénz a cég számára, hanem a kényelmet magasabbra tartják. Hogyha jó lenne, hogyha mindig állna a telephelyen egy ilyen speciális jármű, hogy ne kelljen a kölcsönzőig elutazni érte. Ezt a szabadságot azonban igen kevés magyar vállalkozás engedheti meg magának, a legtöbben inkább a spórolásra törekszenek, így én csak ajánlani tudom, hogy inkább a hűtőkocsi bérlése mellett voksoljunk, azonban a végső döntést természetesen mindenkinek saját magának kell ezzel kapcsolatban meghoznia.