Zöld Beruházási Rendszer Klímabarát Otthon pályázat
Magyarország a Kiotói Egyezmény alapján 2008-ban szén-dioxid kvótákat értékesített Belgiumnak és Spanyolországnak, amelyből 28,2 milliárd forint bevételre tett szert. A szerződések szerint az összeget mérhető kibocsátás csökkentő beruházásokra kell fordítani, amelyre a kormánynak pályázati rendszert kell létrehoznia.
A Zöld Beruházási Rendszer két alprogramot tartalmaz:
Klímabarát otthon - panel alprogram
Klímabarát otthon - energiahatékonysági alprogram
A ZBR több jelentős újdonságokat is tartalmaz az eddigi pályázati feltételekhez képest. Az egyik, hogy a támogatás két részből áll, egy alaptámogatásból (költség arányos támogatás) és egy klímaBÓNUSZból (hatékonyság arányos támogatás).
Az energiahatékonysági alprogramban a támogatható tevékenységek az alábbiak:
Nyílászárók energia-megtakarítást eredményező felújítása vagy cseréje.
Az épületek lodzsáinak beüvegezése a szoláris nyereségek passzív hasznosítására.
Az épületek nyári hővédelmének javítása, árnyékoló, vagy árnyékvető szerkezetek beépítése.
Ezen a pályázaton a hagyományos technológiával épült ingatlanok tulajdonosai, természetes személyek, lakásszövetkezetek és társasházak vehetnek részt.
Egy példa a támogatási lehetőségekre: megújuló energiaforrás hasznosítása esetén (pl. napkollektrok alkalmazása) az alaptámogatás 30 %, de maximum 1.470.000 Ft. A klímaBÓNUSZ ebben a pályázatban 10-30 % (max. 1.000.000 Ft), amennyiben a felújítás eredményeképpen legalább "B" energetikai kategóriát eléri az épület. Így az elérhető maximum támogatás 60 %, de maximum 2.470.000 Ft.
Ez a konstrukció még egy fontos új elemet tartalmaz. Támogatás nem csak lakásfelújításra, hanem új lakás építése esetén is kérhető. Ebben az esetben csak az „A+” energetikai kategóriába tartozó épület támogatható, ahol a támogatás mértéke 25.000 Ft/m2, de maximum 3.250.000 Ft. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy új épület építése max. 130 m2-ig támogatható.
Jelenleg elérhető még a Klímabarát otthon – panel alprogram, ahol a pályázatok beadási határideje 2009.12.31. 12,00 óra.
A konstrukció keretében az iparosított technológiával épített lakóházat tulajdonosai, tehát lakásszövetkezetek, társasházak és helyi önkormányzatok pályázhatnak.
Az alaptámogatás mértéke a költségek egyharmada, legfeljebb 500.000 Ft lakásonként. Amennyiben a felújítás után az épület eléri legalább a „C” energetikai kategóriát, akkor a klímaBÓNUSZ a költségek 10-27 %-át teszi ki. Az elnyerhető támogatás mértéke a magasabb energetikai kategóriával növekszik. Például az „A++” kategória esetén a klímaBÓNUSZ 27 %, maximum 1.000.000 Ft lakásonként.
Ha a két támogatást összeadjuk, akkor „C” kategória esetén a támogatás mértéke 43 % (max. 700.000 Ft/lakás), „A++” kategória esetén már 60 % max. 1.500.000 Ft/lakás!!
A pályázati kiírást a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium honlapján lehet elérni:
KEOP: még lehet pályázni a energiahatékonysági projektekre
Még egyáltalán nem merítették ki a pályázók a Környezet és Energia Operatív Program energiahatékonyságot és megújuló energiahasznosítást célzó forrásait, így az ezen projekteket kezelő Energia Központ továbbra is várja a 2009-2010-es pályázati időszakra jelentkezőket.
Az Energia Központ közleményében kiemelte: a KEOP megújuló energiaforrás-felhasználás és energiahatékonyság növelését célzó energetikai pályázataira a két évre összesen 34 milliárd forint európai uniós forrás áll rendelkezésre.
A közlemény emlékeztet, hogy augusztusban egy új pályázat jelent meg a program keretében, amely a helyi hő és hűtési energiaigény megújuló energiaforrásokkal való kielégítésére, beszerzésére szolgál. Az energetikai beruházásoknak ezen szegmensére 2009-2010-ben 6 milliárd forint áll rendelkezésre. A kiírás kedvezményezettei a vállalkozások, nonprofit szervezetek, költségvetési szervek és intézményeik. Pályázni az ország egész területéről lehet, kivéve Budapest és Pest megye, azaz a Közép-Magyarország területén megvalósulandó fejlesztéseket.
Az új pályázat keretében napkollektoros rendszerek, szilárd biomassza-tüzelő berendezések, illetve különféle hőszivattyús rendszerek kialakításához lehet finanszírozást nyerni, projektenként 1-50 millió forint erejéig. Az elnyert összeg területtől függően a projekt összköltségének 50-70 százaléka lehet. A pályázó a fűtési energia, a melegvíz-igény kielégítésére vagy a gazdasági-termelési folyamat közvetlen hőigényének biztosítására kérheti a támogatást. (MTI)
A források kimerülése miatt 2009. augusztus 31-ig lehetett pályázni az idei Nemzeti Energiatakarékossági Program (NEP) kiírásaira. A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium közleményében kiemelte: 2009. augusztus 27-ig összesen 3.077 pályázat érkezett az Energiaközpont Nonprofit Kft. címére, míg a pályázatokban igényelt támogatási összeg eddig összesen 1,535 milliárd forint volt. A pályázatok feldolgozása folyamatos, az eddigi adatok alapján a kizárási arány 16,2 százalékos. (MTI)
Új energiatakarékossági pályázatok a lakosság számára
NEP-2009 pályázatok
NEP-2009-2
Fűtés és használati melegvíz-ellátás korszerűsítését támogató pályázat
Figyelem: Jelen pályázati konstrukció keretében kizárólagfűtés és/vagy használati melegvíz ellátás korszerűsítésre pályázhatnak. A NEP-2009-2 pályázati felhívásra benyújtott pályázattal egyidejűleg az egyéb célokra – NEP-2009-1, NEP-2009-3, NEP-2009-4 – is nyújtható be önálló pályázat.
Az elnyerhető támogatás mértéke
A vissza nem térítendő támogatás mértéke a beruházási költség legfeljebb 30 %-a de lakásonként legfeljebb 630.000,-Ft. A pályázat alapján a pályázó jogosulttá válik a "Sikeres Magyarországért" Lakossági Energiatkarékossági Hitelprogram keretében történő hiteligénylésre.
Vissza nem térítendő támogatással és/vagy kedvezményes kamatozású hitellel járuljon hozzá:
Lakóingatlanok vonatkozásában a hagyományos energiahordozók megújuló energiaforrásokkal való helyettesítésére irányuló beruházásokhoz, a megújuló energiaforrásokkal előállított hőenergia vagy villamosenergia-termelő kapacitások létesítéséhez vagy biomassza, geotermikus energia, szélenergia, napenergia (napkollektorok, napelemek), vízenergia valamint szerves hulladékok felhasználásának növeléséhez.
Figyelem: Jelen pályázati konstrukció keretében kizárólagmegújuló energiforrások hasznosítására pályázhatnak. A NEP-2009-2 pályázati felhívásra benyújtott pályázattal egyidejűleg az egyéb célokra – NEP-2009-1, NEP-2009-3, NEP-2009-4 – is nyújtható be önálló pályázat.
Az elnyerhető támogatás mértéke
A vissza nem térítendő támogatás mértéke a beruházási költség legfeljebb 35 %-a, de lakásonként legfeljebb 1.470.000,- Ft. A pályázat alapján a pályázó jogosulttá válik a „Sikeres Magyarországért” Lakossági Energiatakarékossági Hitelprogram keretében történő hiteligénylésre.
Több új pályázat is megjelent a Környezeti és Energia Operatív Program keretében, amelyek vállalkozások, költségvetési szervek, illetve nonprofit szervezetek számára teszik lehetővé az energiahatékonyságuk javítását.
KEOP 2009/4.2.0/B
Helyi hő és hűtési igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal
A konstrukció általános célja a kisebb környezeti terheléssel járó megújuló energia alapú energiatermelés elterjesztése, a megújuló energiaforrások hőtermelésben játszott szerepének, valamint az összenergia felhasználásban lévő arányának a növelése.
A program keretében vállalkozások, költségvetési szervek, nonprofit szervezetek igényelhetnek támogatást a napenergia hasznosításra, biomassza hőtermelésben való hasznosítására, hőszivattyús rendszerek telepítésére.
Megújuló energia alapú villamos energia-, kapcsolt hő- és villamos energia-, valamint biometán-termelés
A konstrukció általános célja azonos a KEOP 2009/4.2.0/B pályázatéval, de elsősorban az együttműködő villamos energia hálózatba termelő kapacitások kiépítését, másodsorban a sziget üzemmódban működő villamosenergia-termelő kapacitások kiépítését, tovább a földgáz hálózatba táplálható biometán termelést támogatja.
A vállalkozások és költségvetési szervek a napenergia alapú villamos energia termelésre, biomassza-felhasználás villamos energia vagy kapcsolt hő és villamos energia termelésre valamint vízenergia-hasznosításra pályázhatnak.
Épületenergetikai fejlesztések és közvilágítás korszerűsítése
A konstrukció hozzájárul az épületek (különös tekintettel a központi és helyi költségvetési szervek épületeire és az egyéb középületekre, valamint a vállalkozások üzemi és irodaépületeikre is), energia-takarékosság, - hatékonyság fokozására irányuló beruházásainak megvalósításához, vissza nem térítendő támogatás formájában.
Támogatható tevékenységek köre a következő:
1. Az épületek hőtechnikai adottságainak javítása, hőveszteségének csökkentése a felújításban érintett épület, épületek, vagy egymással érintkező épületekből álló épületcsoport egészén.
2. Intézmények fűtési, hűtési és használati meleg víz rendszereinek korszerűsítése.
3. Világítási rendszerek korszerűsítése.
4. A közvilágítás energiafelhasználásának csökkentése
5. Komplex, több energiahatékonyság-növelési tevékenységet magukban foglaló beruházások.
A konstrukció célja és a támogatottak köre azonos a KEOP 2009/5.3.0/A pályázattal, de az épületek energetikai fejlesztéseket a megújuló erőforrások alkalmazásával lehet kombinálni.
Így lehetőség van a pályázat keretében többek között napkollektorok vagy biomassza alkalmazására használati meleg víz készítésére, vagy fűtés rásegítésre.
A részletes pályázati kiírások elérhetők a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján: www.nfu.hu
"Lassan 1 éve üzemel az Inka 24K típusú kazánunk. ... Korábban 1 év alatt átlagosan 1800 m3 gáz fogyott, várhatóan 1 év alatt az új kazánnal 1100 m3 gázmennyiség körül fog megállni a fogyasztás. ..... Ha csak a tiszta 1400 m3 éves hasznos gáz mennyiséget hasonlítom a jelenlegi várható éves gázfogyasztáshoz, a 20% hatásfok javulás akkor is meg van. A teljes megtakarítás tükrében az átépítés megtérülése 3,5-4 évre tehető a gázárak változásának függvényében, ami ma egy jó beruházásnak számít. ... Örülök, hogy magyarnak mondható termékkel ilyen kedvező eredmények születtek!"
Szabó Nándor
"Nyáron üzembe helyeztem INKA24K kazánomat és most hogy beindult a fűtési szezon vannak mérési eredményeim. Elmondhatom, hogy a fajlagos gázfogyasztás 20-33%-al csökkent."
Szomora Rudolf
"Második éve használom megelégedéssel az Önök INKA 24K készülékét. Kizárólagos padlófűtéssel működő családi házamban kb. 20% gázmegtakarítást értem el."
Perger Zoltán
"Fűtéskörszerűsítés jegyében kicseréltem a régi FÉG kazánomat és átfolyós vízmelegítőmet INKA 24 K típusú kondenz falikazánra! Pár hónap elteltével tényleges kijelenthetem kb. 20-25%-kal csökkent a gázfogyasztásom a régi készülékhez képest (gázóra leolvasás)!"
"Már egy éve boldog használója vagyok egy INKA24K típusú ,kazánnak és nagyon meg vagyok vele elégedve."
Pénzes Krisztián
"Mióta lecseréltük a régi fég C21-es gázkazánunkat az INKA 24-esre, azóta a gázfogyasztásunk 10-20%-al csökkent, ami éves szinten kb. 40eft ..... Az Inka nagyon jó választás az ára meg a legversenyképesebb."
Nyíri Lajos
"Az Önök készülékéből a családban már kettő üzemel, az eddigi tapasztalatok és mérések alapján jelentős gázfogyasztás megtakarítást értünk el. Köszönjük, hogy ilyen korszerű terméket állítanak elő."