Édesanyám és anyósom álma – a kenyérsütő gép

Olyan család vagyunk, akik szeretik a házi dolgokat. Szeretik magukat egy bizonyos szintig függetleníteni a nagy piactól. Persze ez nem megy 100%-an. Nem is baj, ameddig házi csirkét, házi tojást és házi kenyeret eszünk. És, annak érdekében, hogy ez hosszútávon is így maradjon, mind anyósom, mind Édesanyám kaptak egy-egy kenyérsütő gép nevű szerkezetet. Erről azt kell tudni, hogy mindent megcsinál helyettünk, ami egyébként időigényes lenne. A dagasztás nagyon fontos fázisa a kenyérkészítésnek, de ezt a terhet is leveszi a vállunkról. A kelesztés olyan, mint valami elpazarolt idő – már ezen sem kell aggodalmaskodnunk. Na és persze ott van a sütés: hány fokon, mennyi ideig, milyen programmal. Nekik többé nem kell ezeket a kérdéseket feltenniük. Irigy vagyok! Bárcsak az én konyhám is akkora lenne, hogy az összes ilyen kütyünek jutna benne hely. Kenyérsütő gép ide-vagy oda, Anya néha még így is a kemencére esküszik. Szoktuk is neki mondani, hogy ezért vettük? Persze csak viccelődve. Csak a hétvégi háznál van kemence, és ott szerintem ezek a munkák számára olyanok, mint valami meghitt időutazás, ami azzal végződik, hogy leteszi a család elő a friss, ropogós veknit. Nemrég kovászbabákkal is elkezdett foglalkozni. Egész szépen gyarapszik a család. Már alig várom, hogy bevesse őket. A kovászos kenyér nagy siker a családban. Édesapám, aki szerint a teljes kiőrlésű termékeknek semmi értelme, csak arra jók, hogy drágábban lehessen eladni őket, na, még ő is szereti, ha kovászos a kenyér. És persze a megmaradt cipó sem vész kárba: kovászos uborka lesz belőle (nem szó szerint, persze).

kenyersuto-gep-pic2_regina

Én és a kenyérsütő gép, ami hiányzik a konyhámból

Az én kenyerem ritkán sikerül jóra. Sütőben sütöm – mégcsak nem is kemencében. Mindig mintákat vágok a tetejére, hogy legalább a kinézete legyen csalogató. De a probléma általában az, hogy kívül már ég, legbelül viszont nyers a tészta. Hiába veszem egyre lentebb a hőfokot, használok ugyanannyi alapanyagot, bélelem ki a sütőformát – valami sosem elég jó. Biztos vagyok benne, hogy a sütő a gond. Már csak azért is, mert Anyukám letesztelte a receptet a kenyérsütő gépben, és ott minden olyan lett, mint ahogy a recept ígérte. A kenyérsütő gép mellé már csak egy konyhai malomra lenne szüksége a modern paraszti élethez. Az anyai dédszüleim parasztok voltak (a szó legnemesebb értelmében). A dédmamám igazi parasztasszony lévén még egy combnyaktörés után se volt hajlandó az ágyban maradni – ment ki a kertbe kapálni. Mindent maguknak termesztettek, neveltek, sütöttek. Szerintem Anya ezekhez a gyökerekhez próbál visszanyúlni a maga módján, s szerintem ez csodálatos dolog.

Kenyérsütő gép vagy kemence az igazi?

Viszont az emberek időbeosztása sokat változott. A hétköznapok annyira zsúfoltak, hogy sokszor egybefolynak a hétvégékkel. Ezek a konyhai gépek, mint a kenyérsütő gép is, lehetőséget adnak arra, hogy valamilyen szinten az ember megtartsa ezeket a régi szokásokat anélkül, hogy borulna minden tőlük. És, ha mégis akad néhány üres óra, akkor mindent lehet a hagyományos módon csinálni. A modernizáció nem rossz dolog. A digitalizáció sem az. Az a rossz, ahogy kezeljük. A régi jó dolgok tökéletesen megférnek az új innovációkkal. Rendkívüli lehetőségeket rejt ez a kollaboráció. Valamit, mi emberek, nem csinálunk jól.

kenyersuto-gep-pic3_regina

Visszatérés a kenyérsütő gép mellé

Ismerős a következő szituáció? Végre szert teszel egy rég vágyott kütyüre, majd, amikor kiemeled az alkatrészeket a dobozból, rájössz, hogy fogalmad sincs, hogyan tovább. Az elemek nem illeszkednek, az ikonok olyanok, mint egy sci-fi-s jegyzet. Fogalmad sincs, mit nyomj meg, s az első próbálkozás is a kukában landol? Az első nap pontosan ilyen volt az új kenyérsütő gép beszerzése után a szüleim házában. Azt hiszen, három hétre a szekrény mélyére száműzetett. Az igazság az, hogy mindent meg kell tanulni használni. Amikor én is számítógépet váltottam, a hajamat téptem az új operációs rendszertől. De megszoktam. Anyának is erre volt szüksége: megismerje és megszokja. A második és harmadik sütés már jobban sikerült, de igazán csak az ötödik vekni lett jó. Szerencsére Anyának ott van Apa, aki vaskalapossága ellenére elképesztően őszinte ember: megmondja, ha nem jó, de azt is, ha igen. Így Anya is tudhatta, mikor sikerült áthidalnia a kísérleti fázist. De még bénácskán is szívesebben ettük az ő házi kenyerét, mint azt, amit a pékségekben lehet kapni. Most ott tartunk, hogy tanít engem, s bár sütővel és nem kenyérsütővel, de igyekszem hozni a minőséget. De, ahogy írtam már, inkább kevesebb, mint több sikerrel egyelőre.